dollár árfolyam

Száguld a brit font

Napok alatt 2 százalékkal gyengült az amerikai dollár a főbb devizákkal szemben a növekvő Trump-veszély hatására, de kezd olyan szintekig visszaesni, ahonnan jó eséllyel fordulhat. Ezt táplálhatja az is, hogy a Fed tegnap esti üzenetei alapján továbbra is reális esély van a decemberi újabb kamatemelésre. A forinttal szemben is látványos gyengülést produkált napok alatt a dollár 284-ről 277-ig, így ha a dollár világszinten fordul, akkor ebben a relációban is erre lehet számítani.

A forintot is elérte az újabb Clinton-botrány hatása

A csütörtökön elért egyhavi mélypontról pénteken kis erősödést mutatott a forint az euróval szemben, majd péntek este az Egyesült Államokból érkezett Clinton-hír hatására újra gyengült és a 310-es szint közvetlen közelébe jutott az árfolyam.

Este kissé elgyengült a forint

Szokatlan módon a magyar piac "zárása" után, csütörtökön az esti órákban kezdődött a forint erősödése és pénteken hajnali 3-ig ez folyamatos volt, így az euróval szemben egészen 303,5-ig jutott a forint, pénteken napközben pedig 303-nál is megfordultak a jegyzések. Ez másfél éves forintcsúcsnak számít. Éjjel más furcsaság is volt: hirtelen összeomlást láttunk az angol fontnál. Pénteken délután a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok hatására a dollár mérsékelten gyengült, ami a nyomás alatt lévő fontnak is jól jött. Az esti órákban jött egy gyengülési hullám a forint piacán, a jegyzések ismét 304 fölé kúsztak az euróval szemben.

Nem sok erőt adott az eurónak Yellen

A nap második felére mozdult el az erősödés felé a forint az euróval szemben, így ismét a 308-at közelíti a jegyzés. A nemzetközi piacon meglepő volt a dollár reakciója a kamat tartására, majd a sajtótájékoztató is minimális mozgást hozott.

Rosszul zárul a forint hete

A nap második felében megint amerikai jegybanki nyilatkozat hozott mozgást a devizapiacra, ismét erősebben kezdtek kamatemelésre spekulálni, ami a dollár erősödésében és többek között a forint gyengülésében is megmutatkozott.

Ezekben a napokban dől el a dollár sorsa

Kétéves trendvonalig bukott az elmúlt napokban az amerikai dollár hat legfontosabb külkereskedelmi partner devizájával szembeni árfolyamindexe és számos nagy devizapárban fontos technikai szinteken jár az árfolyam, így rendkívüli jelentőségű az, hogy mit mond jövő pénteken egy jegybankári konferencián a Fed elnöke. Ez ugyanis eldöntheti azt, hogy a dollár letöri az említett kétéves emelkedő trendvonalat és így további dolláresés jön, vagy éppen ellenkezőleg, újra beindul a zöldhasú. Janet Yellen jövő pénteki szavai mellett persze az is fontos, hogy mennyire sikerül erősre a szeptember 2-án megjelenő amerikai új munkahely-teremtési adat, illetve egyéb makroadatok hogyan alakulnak.

31 havi csúcsra ért a forint a fonttal szemben

Átmeneti erősödést hozott csak a vártnál jobb magyar gazdasági növekedési adat reggel, és a délutáni órákban sem jött újabb lendület, hogy a kerek 310-es szintet lefelé meggyőzően át tudja vinni az árfolyam. A dollár ellenében közben szintén fontos szintet tesztel a kurzus. A font továbbra is nagyon szenved, így vele szemben 31 hónapos csúcsra ért a forint a 360-as szint alatt.

Most talán áttöri a falat a forint

Napok óta a 310-es kerek szint közvetlen közelében álldogál a forint az euróval szemben és 309-310 között fontos támasz zónát tesztelhet, de ugyanígy a dollárral szembeni árfolyamnál is nagyon közel járunk a 276-277-es támasz zónához. Ha ezeken sikerülne túljutnia a forintnak, hiszen a régiós devizák nagy lendülettel erősödnek, és közben a dollár továbbra is szenvedne a csúszó Fed-kamatemelés miatt, akkor technikai elemzési alapon elképzelhető, hogy a következő hetekben 250-es erős támasz szintig süllyed a dollár/forint kurzus.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.